MONDÓKÁK, DALOK ANGOLUL
5 modern angol dal, ha egy kis boogie-ra vágytok!
Nálunk éppen ez az öt dal van a porondon otthon, a Baby Shark például megunhatatlan, egymás után kell újraindítani, mindkét gyerekem (2 és 4 évesek) együtt nyomják rá 🙂 Felnőtteknél nem biztos, hogy sikert arat, nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de...
5 nagyszerű angol mondóka örökmozgóknak
Csontos Erzsi Szegeden tart az Angol Kalauz program alapján babaangol foglalkozásokat, ebben a bejegyzésben egy 16 hónapos örökmozgó fiúcska kedvenc dalati gyűjtötte össze. Bízunk benne, hogy Zente kedvenceit Ti is kipróbáljátok otthon és szeretni...
Easter rhymes
Húsvéthoz közeldve néhány nyuszis mondókát gyűjtöttem össze, van köztük olyan, amihez nyuszis bábot is tudtok készíteni és azzal eljátszani a történetet. A Pinterest táblán folyamatosan bővítem a listát, érdemes visszanézni máskor is :)...
Dance like an animal – Állatok mozgása
Az állatok mozgása remek témaként szolgál a játékos angolozáshoz. Igazából mindent lehet az angolozás szolgálatába állítani, de az állatok témája az, ami igazán minden gyereknél célba talál. Hát még ha mozgással is összekötjük. :-)...
Föld napja – letölthető anyagok, kreatív ötletek, dalok
Minden év április 22-én megemlékezünk a Föld napjáról, amikor különböző rendezvényekkel is próbálják felhívni a figyelmet bolygónk megóvására. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem néhány ötletet, amit az angolozás során is felhasználhatunk a témához. Ötletek a...
Dalok buborékfújáshoz angolul
A kicsik (és a nagyobbak) kedvence, amikor a foglalkozások végén előkerül a buborékfújó. Tátott szájjal figyelik a színes gömböket, próbálják őket elkapni és ámulattal nézik, ahogy földet érnek. A nagyobbacskák pedig szintén nagyon szeretik elkapni...
Nyári dalok angolul: hintázás, homokozás, pancsi
A jó idő beköszöntével egyre többet tudunk kinn lenni a szabad levegőn, lehet menni a játszótérre, udvarra. Ha az angolos játékidő pont a szabad levegős időre esik, akkor a mostani bejegyzésem biztosan sokat fog segíteni a hintázás, homokozás,...
Kutyás dalok angolul
Az Angol Kalauz zárt csoportjában kérdeztem meg, hogy milyen bejegyzésnek örülnétek, milyen témák azok, amik most a gyerkőceiteket érdeklik, igyekezve ezzel is olyan tartalmat nyújtani számotokra, ami hasznos. A cicás téma mellett a másik kedvenc a kutyák...
Cicás dalok angolul
Az Angol Kalauz zárt csoportjában kérdeztem meg, hogy milyen bejegyzésnek örülnétek, milyen témák azok, amik most a gyerkőceiteket érdeklik, igyekezve ezzel is olyan tartalmat nyújtani számotokra, ami hasznos. Mivel előkerült a cicás témakör, ezért...
Mondókák angolul járáshoz, meneteléshez
Jár a baba..., Sétálunk, sétálunk..., Aki nem lép egyszerre.... Ezeket a járás tanulásánál mondogatható dalokat, énekeket ismerjük magyarul. De mi a helyzet az angol változataikkal? Az Angol Kalauz zárt csoportjában merült fel a kérdés...
Órakezdő és órazáró dalok angolul
Egy korábbi bejegyzésben összegyűjtöttem már néhány dalt, amiket köszönéshez lehet énekelni. A mostani bejegyzésben kifejezetten órakezdő és órazáró dalok szerepelnek, amikkel egy-egy angol foglalkozást, tanórát indítani és zárni lehet,...
Kiszámolók angolul
Ecc, pecc, kimehetsz, holnapután bejöhetsz... ; Antanténusz, szórakaténusz... és társaik. Kiszámolók, amelyeket egy-egy játékban tudunk kiválasztáshoz használni magyarul. Összegyűjtöttem néhány egyszerű kiszámolót, kiválasztó versikét...
Télapós versek és karácsonyi játékötlet a Breki magazinban
A decemberi Breki magazin angolos oldalain télapós versek és karácsonyi játékötlet is helyet kapott. Az év utolsó magazinjában három oldal is a játékos angolozást szolgálja! Használjátok egészséggel, próbáljátok ki őket! ...
Őszi dalok és tevékenységek játékos angolozáshoz
Ebben a bejegyzésben őszi dalok és tevékenységek kaptak helyet, amelyeket a játékos angolozáshoz használhattok otthon vagy akár intézményes keretek között is. Készült már bejegyzés kifejezetten őszi dalokból és versekből is, találhatsz...
Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük 3. rész
Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük című bejegyzés utolsó része, amelyben újabb mondókák és gyerekdalok kerülnek bemutatásra a gyermek fejlesztési lehetőségeit is figyelembe véve. Utasítások követése Amikor a gyermek mondja a...
Itt van az ősz… Őszi szókincs és mondókák
Petőfi Sándor soraival indul az őszi bejegyzésem, s nem hiába a költő is megírta, "Itt van az ősz, Itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem..." . Az ősz az egyik kedvenc évszakom, talán azért is, mert ilyenkor van a lányom...
Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük 2. rész
Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük című bejegyzés 2. része. Ebben a részben két mondókával és két ismert dallal mutatom meg, hogy miért is fontosak ezek a kincsek a nyelv elsajátításának folyamatában. Hallás utáni készségek és...
Angol gyerekdalok dalszöveggel 2. rész
A Little Baby Bum feldolgozásában megtalálható egy közel egyórás videó, amiben ismert angol gyerekdalok hallhatók. A Facebook zárt csoportban az egyik Anyuka kérésére ezeknek a daloknak a dalszövegét leírtam, így nem okoz gondot, hogy a...
Angol gyerekdalok dalszöveggel 1. rész
A Facebook zárt csoportban jött egy kérés, miszerint az egyik Anyuka gyerekének van egy kedvenc dalcsokra, viszont Anyuka nem ért teljesen minden szót, így segítséget kért az angol gyerekdalok dalszövegével kapcsolatban. A dalok a Little...
Angol mondókák – szórakoztató nyelvtanulás
A mondókáknak nagyon fontos szerepük van abban, hogy a gyermek megtanuljon beszélni, később pedig írni és olvasni. Az anyanyelv tanulásához is rengeteg mondókát, ujj-játékot, lovagoltatót használunk, az angol nyelv átadásához is bátran...
Dalok az utazás, járművek témához angolul – The Wheels on the Bus és társai
Az utazás, járművek témához már készült egy bejegyzés, most azokat a dalokat gyűjtöttem össze, amik ehhez a témához passzolnak: tehát következzenek a The Wheels on the Bus és társai. 🙂 A népszerű, kedves és fülbemászó Barefoot Books...
Angol mondókák az étkezéshez
Az étkezés remek alkalom, hogy az angol nyelvet is bevonjuk, hiszen evés közben is beszélhetünk a gyermekünkhöz angolul és mondhatunk mondókákat is. Egy másik bejegyzésben megtalálod az étkezés során előkerülő szókincset, most pedig...
Bunny songs – Nyuszis dalok angolul
A húsvét remek alkalom arra, hogy húsvéti dalokat énekeljünk, különösen a nyuszis dalok fognak nagy sikert aratni a kicsiknél. Ezeknek a nagy előnye, hogy fülbemászó dallamuk miatt azonnal megmaradnak a picik fejében a cselekvések,...
Easter songs – Húsvéti dalok angolul
Énekelni jó, zenét hallgatni és táncolni jó. Angolul pedig még jobb! 🙂 Ráadásul egy halom új szót tanulhattok a dalok által, s közben jól érzitek magatokat! A húsvéti szókincshez összegyűjtöttem dalokat is, amiket hallgathattok,...
Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük 1. rész
A gyerekdalok, mondókák, ujj-játékok nagyon népszerűek a korai gyermekkorban, ráadásul rengeteg oktatási előnyük is van. Szakértők is javasolják például az olvasási nehézséggel küzdő tanulóknak, hogy térjenek vissza a mondókákhoz,...
Csiklandozók angolul a testtudat fejlesztéséhez
A babák a saját testüket úgy tanulják meg elkülöníteni a környezet tárgyaitól, ha minél többet megérintjük őket. A testi érintések, a közelség különösen fontos a kötődés kialakulásában, az anya-gyermek kapcsolatban, de ezen kívül a...
Anyák napi versek, dalok angolul
Anyák napján felköszöntjük az Édesanyákat, Nagymamákat egy-egy kedves verssel, dallal, képeslappal, saját készítésű rajzzal vagy akár édességgel, virággal. Most összegyűjtöttem Neked néhány verset, amelyet megtaníthatsz a gyerkőcödnek és...
Angol dalok a számokról
A számok angol neveiről és játékötletekről már írtam a blogon, most összegyűjtöttem néhány olyan videót, dalt, ami a számokról szól, így észrevétlenül a dalok dallamának és ritmusának segítségével sajátíthatóak el. Angol...
Tavaszi dalok angolul 2.
Tavasszal ébred a természet, csiripelnek a madarak, virágoznak a fák és mindent átleng a tavasz, a virágok illata. Ilyenkor jobb kedvre derülünk, elmúlnak a zord, hűvös napok és vidámság lopódzik az emberek mindennapjaiba. Ezt még jobban...
Dalok köszönéshez angolul
A szókincses kategóriában bemutattam, hogy hogyan köszönünk angolul és milyen formák vannak az elköszönéshez. Most összeszedtem néhány kedves dalt, amit a gyerekekkel is gyakorolhattok a köszönéshez! The Greetings Song...
Tavaszi dalok angolul 1.
A "Tavaszi szél vizet áraszt..." kezdetű magyar népdal mindenki számára ismerős és így a napsütéses napok számának emelkedésével egyre többször énekelgetjük. Mírával mi is hallgatunk már tavaszi dalokat, magyarul és angolul is, bár még...
Érzelmek: dalok, videók angolul
Az érzelmek témakörhöz összegyűjtöttem azokat a dalokat és videókat, amelyeknek a segítségével Ti is megismerhetitek ezeket a kifejezéseket angolul! A dalok meghallgatásával és éneklésével is rögzülhet az érzelmekhez való tartozó...
Itt a farsang… – Farsangi dalok angolul
"Itt a farsang, áll a bál..." Gazdag Erzsi népszerű verse nem hiányozhat egy farsangi mulatságról sem. A gyermekek imádnak beöltözni és ezekben a jelmezekben mulatni. A Szuperhősök volt már téma, innen is nyugodtan szemezgethettek, ha a...
I am a superhero – Dalok a szuperhősöknek
A szuperhősök témája sok kisgyerek szívéhez áll közel, könnyen belebújnak másik élőlények bőrébe és szuper erővel pl repülés, falon mászás ruházzák fel magukat. Ezzel kapcsolatos szókincset és nyomtatható képkártyákat találsz az alábbi bejegyzésben:...
Az angol ábécé és a hangok
Az angol ábécéhez kapcsolódó dalokat, online játékokat és játékgyűjteményt (Feed the monster - Etesd meg a szörnyet) már megmutattam Nektek, és ott is előkerült már az egyes betűkhöz tartozó hangok jelentősége is, ami az...
Angol ábécé
Az angol ábécé 26 betűjének elnevezései és kiejtése a magyartól teljesen eltérő, viszont nagyon fontos, hogy tisztában legyünk vele. Már kicsi korban is ismerkedhetünk játékosan az angol ábécével dalokon és mondókákon keresztül, hiszen...
Hóemberek világnapja – Hóemberes dalok angolul
Bár a hó nem esik (legalábbis itt most nálunk biztosan nem), azért egy érdekes világnapot ünnepelhetünk ma, ez pedig a Hóemberek világnapja (január 18.) A világnapot Cornelius Graetz német gyűjtő találta ki, aki hóemberrel kapcsolatos...
Karácsonyi dalok angolul 2.
Számomra a karácsonyi készülődéshez hozzá tartoznak a dalok is. Egy csokrot már összeállítottam nektek, amelyben karácsonyi dalok szerepelnek, most megint szeretném veletek megosztani a KidsTV dalait, amik kisebbek számára is érthetőek...
Karácsonyi dalok angolul 1.
A karácsonyi készülődéshez hozzá tartoznak a dalok, amiket akár takarítás, vagy sütés-főzés közben hallgathatunk, vagy csak úgy elpihenve a karosszékben élvezzük a zenét. Ha gyerekek is vannak a házban, akkor pedig kitűnő lehetőség, hogy...
Hálaadáshoz köthető videók angolul
A hálaadás az USA egyik legnagyobb nemzeti ünnepe, az English Tea Time magazinba is írtam már róla és kapcsolódik ehhez még egy bejegyzés a hálaadás szókincsével, illetve ezekben a bejegyzésekben találtok további linkeket érdekes...
Színes dallamok
A színek elsajátításához rengeteg videót találsz az interneten, én összegyűjtöttem Neked azokat, amiket én is használok a saját gyerekeimmel és a foglalkozásokon, illetve szívesen ajánlom őket! Colours song - Nemcsak a színeket mutatja be,...
Dalok a Halloween party-ra
Az angolszász kultúrához kapcsolódóan Halloween napján bulit rendeznek, ez főként az Egyesült Államokban népszerű, bár már hazánkban is egyre több helyen találkozom gyerekeknek szóló Halloween bulikkal, ahol játszanak és énekelnek a gyerekek,...
Őszi versek, dalok angolul
Színes őszi falevelek, madárijesztő, mókusok, gyümölcsök - ezek jutnak eszünkbe az ősz kapcsán. Használjátok ki ezt az időszakot is az angolozásra mondókákkal, dalokkal! Ezekből találsz most egy csokorba gyűjtve ebben a bejegyzésben, amiket a...
Takarítási világnap – Dalok takarításhoz angolul
Minden évben szeptember 20-a körüli hétvégén tartják a Takarítási világnapot. Az akció Ausztráliából indult, 1989-től szervezik az országos nagytakarítás napját, amikor is egy vitorlásversenyen az egyik versenyző felháborodott a szemetes...
Lovagoltatók, höcögtetők angolul
Anyanyelvünk elsajátítása során is hatalmas szerepük van a mondókáknak, ujj-játékoknak, lovagoltatóknak, csiklandozóknak és gyerekdaloknak abban, hogy a gyermek megtanuljon beszélni, később pedig írni-olvasni. Vétek lenne kihagyni ezeket a gyöngyszemeket a...