5 nagyszerű angol mondóka örökmozgóknak
Csontos Erzsi Szegeden tart az Angol Kalauz program alapján babaangol foglalkozásokat, ebben a bejegyzésben egy 16 hónapos örökmozgó fiúcska kedvenc dalati gyűjtötte össze. Bízunk benne, hogy Zente kedvenceit Ti is kipróbáljátok otthon és szeretni fogjátok őket!
Írjátok meg akár egy hozzászólásban, hogy mennyi idős gyerkőccle próbáltátok ki és sikert aratott-e? 🙂
Az állatokat a valóságban, és otthon játékok segítségével ismertetjük meg a gyerekekkel. Hamar kedvenccé vált angolozó kisfiúcskának a folytonosan ugráló és buksijukat beverő majmócák dala.
- Five little monkeys
Az ujjbábocskák segítenek a megértésben, hogy a csintalanok leesnek, ha ugráltatjuk őket. Ezt otthon könnyedén játszhatjuk egy sállal, kendővel, de akár a konyhai teendőinket megszakítva egyszerűen énekelve a konyharuhával is, amin ugráltatjuk a kis majmokat.
- Five little ducks
Akár a fürdést is megkönnyíthetjük egyszerű gumikacsákkal, sőt segíthetnek a vízhez szoktatásban is. (Gyakran vásárolható a közelünkben levő supermarketben). Úsznak a kacsák, a habon eltűnnek, mely a hegy szerepét töltheti be. Végül újra megjelennek. Persze lehet a tó egy kék kendő csupán, ahol fürdőznek kis madaraink. Az állandó ismétlődő sorok után, mily öröm a végén a visszatérés mamihoz. Egyszerű mondatait könnyen elsajátítja a szülő.
- Bumble Bee
Bumble Bee, Bumble Bee Ujjainkkal körözünk a kicsi körül, mintha méhecske szálldosna.
Straight from the farm.
Bumble Bee, Bumble Bee
Flies under your arm. Ujjunkkal gyengéden megcsiklandozzuk a baba hónalját.
(Angolkalauz a mondókák világába 45. oldal)
Egy igen egyszerű mondóka.Minél jobban hangsúlyozzuk annál nagyobb a hatás. Már előre várja a kisgyermek mikor száll a feje felett körző méhecske (saját ujjunkkal is megtehetjük) a hóna alá. Akárhol játszhatjuk. A figyelmét könnyen elterelhetjük akár a boltban is vagy egy hiszti alkalmával.
- Old MacDonald
Számtalan változatát megtalálhatjuk . A plüss állatokat elrejthetjük egy doboz mélyén, amit különösen érdekes kiszedegetni. Megunhatatlan Z. számára. Bővíthetjük is újabb állatokkal.
A gyerekek különösen szeretnek bújócskázni és nagyokat kacagnak, amikor megtalálják őket. Egy anyag, kendő alá elrejthetjük a dal állatkáit és Where is the duck/chicken/dog/cow/donkey…? kérdéseket ismételve keressük meg. Segítjük ezzel a dal megértését és a logikus gondolkodás fejlődését. Le kell azt a kendőt húzni, hiszen alatta van valami.:-)
Ezek a játékok utána igazi segítői a szülőnek. Folytathatják velük a többi mondókák éneklését is.
- Eensy Weensy Spider
A pókocska mászik az ereszcsatornán felfelé, de jön az eső. Én ezt egy növényspriccelővel utánozom, ami után megszárítjuk a baba kezét is. Így érzékelhető a nedvesség és a száraz kéz is. Ilyenkor kisüt a napocska a fejünk felett (ujjainkat szétterpesztve emeljük kezünket felfelé) és mászik újra a pók.
Ezzel az öt énekkel vidám pillanatokat szerezhetünk mindkettőnknek. Mamának, babának!
Jó szórakozást! Vidám angolozást kíván:
Csontos Erzsébet
Angol Kalauz babaangol foglalkozásvezető, Szeged
Erzsi foglalkozásairól itt találtok részletes tájékoztatást:

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is: