Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük 1. rész
A gyerekdalok, mondókák, ujj-játékok nagyon népszerűek a korai gyermekkorban, ráadásul rengeteg oktatási előnyük is van. Szakértők is javasolják például az olvasási nehézséggel küzdő tanulóknak, hogy térjenek vissza a mondókákhoz, ujj-játékokhoz, hiszen ezek az olvasás építőkövei. A diszlexiás tanulóknál is gyakran az egyszerű mondókákkal kezdik a fejlesztést. A mondókák segítik a gyermeket abban, hogy az anyanyelvre jellemző hangokkal megbarátkozzanak és fejlesztik a hangképzésben fontos szerveket azáltal, hogy a gyermek megpróbálja utánozni a mondókákban elhangzó szavakat, kifejezéseket. A mondókák legnagyobb szerepe abban áll, hogy a gyermek ezek segítségével tanul meg beszélni, s később írni és olvasni is. Fejlesztik a szókincset, a beszédkészséget, a hallás utáni készségeket és előkészítik az olvasási készségeket is, ha például egy-egy dalhoz a gyakrabban ismétlődő szavak képét is megmutatjuk. Ezen kívül a mozgásfejlesztésben is részt vesznek: az ujj-játékok a kézügyességet, a finommotorikát fejlesztik, de a nagymozgások is fejlődnek általuk. Megtanulnak utasításokat követni, helyzeteket és irányokat felismerni és együttműködni a szülővel, később pedig a társakkal. Legfőképpen pedig jó szórakozás dalokat hallgatni és énekelni, ezért kár lenne kihagyni az angol gyerekdalokat a játékos otthoni angolozásból! 🙂
Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük
Kézügyesség, finommotorika fejlesztése
A Way up high mondóka segít a gyermeknek koncentrálni az ujjaira külön-külön és a kéz mozgatásával fejleszteni annak ügyességét. A gyermek élvezi a játékot, közben a kézügyessége, a finommotoros képességei is fejlődnek.
Way up high in the apple tree, felfele mutatunk
Five red apples looked at me. mutatjuk az öt ujjunkat
I shook that tree as hard as I could, úgy teszünk, mintha fát ráznánk
Down came an apple, ujjainkkal lefele tekergőzünk
Mmmmm, it was good! megsimogatjuk a pocakunkat
Ismételjük, 4,3,2,1 apple looked at me.
Egy másik népszerű gyermekdal a finommotorikus képességek fejlesztéséhez az Eensey Weensey Spider.
A Twinkle, Twinkle Little Star dalocska nem csak a kézügyesség fejlesztésében nyújt szórakoztató segítséget, hanem a testközépvonal átlépésével is előkészíti a gyermekünket a olvasásra és írásra.
A testközépvonal átlépése minden olyan mozgás, ahol a kezek/lábak átlépik a test középvonalát és átnyúlnak a másik oldalra, vagyis az agy bal és jobb féltekéje összedolgozik. Ez a képesség elengedhetetlen olyan készségekhez, mint az olvasás és írás, ami a szem-kéz koordinációt megköveteli, hogy a szem követni tudja az olvasott szöveget illetve képes legyen írni. A kutatások azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akik nem tudják átlépni a test középvonalát, gyakran nem állnak még készen az olvasásra.
Próbáljuk arra ösztönözni a gyerekeket, hogy mozgassák a kezüket a testközépvonalon túl, mintha a csillagokat akarnák elérni, ahogy ebben a videóban is látod.
Énekelhetjük így is, kisebbekkel az ujjainkat mozgatva:
Mozgásfejlesztés, nagymozgások
A Wheels on the Bus biztos siker, amikor meg kell szerezni a gyerekek figyelmét. A ritmikus kántálás és a mozgás megnyerő a gyermek számára. Mutathatjuk a kezünkkel, ahogyan forognak a busz kerekei, ahogyan nyílik és záródik az ajtó, az ablaktörlő mozgását is imitálhatjuk a kezünkkel, a dudálást stb.
Az óvodásaim is imádják és a piciknél is nagy kedvenc ez a rengeteg variációban létező gyerekdal! 🙂
Itt találod a második részt:
>>> Legendás angol gyerekdalok és jelentőségük 2.rész
Kép forrása: www.freedigitalphotos.net (Akarakingdoms)

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is: