Korai nyelvoktatás kérdései

A következő kérdések érkeztek hozzám, amire igyekszem ebben a bejegyzésben válaszolni, hiszen elég gyakori mindegyik, ha a korai nyelvi fejlesztés a téma.

kérdés

Nézzük szépen sorban a korai nyelvoktatás kérdéseit:

Tényleg nem zavarodik össze attól, hogy egyszerre két nyelvet tanul?

Először is: nem tanul :-), hanem elsajátítja a nyelvet – ahogy Te is írod: mondókákon, dalokon keresztül. Attól pedig, hogy egyszerre két nyelvet is hall, nem fog összezavarodni. Előfordulhat, hogy egy ideig a két nyelvet „összekeveri”, ez teljesen természetes, hiszen egyszerre raktározza el a két nyelv szavait és nem egyforma ütemben fejlődik a szókincse a két nyelven. Az egyik nyelvből levő hiányosságait a másikból tudja pótolni, vagy egyszerűen csak azt használja, amelyik neki könnyebb, jobb a hangzása – ahogyan azt a saját 2 évesem is teszi. 🙂 Idővel ez el fog múlni, nem kell aggódni miatta!

Az angol dalokban hallottakat hogyan fogja tudatosan  használni?

Az angol dalokban szereplő szókincs és a nyelvtani panelek észrevétlenül rögzülnek, így később bármikor előhúzhatóak lesznek, jobban fog rá emlékezni az iskolában is. A tudatos használatot pedig mi magunk is elősegíthetjük, ha a dal éneklése előtt, közben és után bizonyos tevékenységeket végzünk a dalban szereplő szavakkal: pl képkártyákat rendezgetünk, lerajzoljuk az egyes részeket, elmutogatjuk stb. Ezekkel a tevékenységekkel a daltól függetlenül is rögzülni tud egy-egy szó illetve nyelvtani kifejezés.

Erről részletesen itt írtam:

>> Hallás utáni szövegértés fejlesztése

El merjek-e kezdeni komolyabban is foglalkozni az angollal, ha az én is tanulom a nyelvet? Hogyan lehet így eljutni a dalok nézegetésétől a mindennapi angol nyelv használatához?

Ha szeretnél gyermekeddel angolul is foglalkozni, akkor miért ne?! Magyarul sem beszéljük tökéletesen a nyelvünket, nem lesz olyan szint, amire azt mondhatjuk, hogy már mindent tudunk, így erre ne is várjunk. A gyermekkel együtt is tanulhatunk, fejlődhetünk. Természetesen az nélkülözhetetlen a dologhoz, hogy mi magunkat is fejlesszük és mindig egy pár lépéssel előrébb járjunk, mint a gyermekünk. Ehhez sok idő és kitartás szükséges, de megéri. Ha valamiről nem tudjuk, hogyan kell mondani, kérdezzünk, nézzünk utána, keressünk magunknak egy segítőt, akivel akár felnőtt témákban is tudunk beszélgetni, vagy beszélgessünk magunkban pl. főzés közben. Hallgassunk angol zenéket, nézzünk angol filmeket, olvassunk angolul az interneten! Kezdésnek a dalok nézegetése, hallgatása teljesen jó, de ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk is aktívan használja a nyelvet, akkor ne várjuk, hogy egy doboztól tanulja meg, mert ahhoz aktív kommunikáció szükséges. A Baba angol kategória alatt itt a blogon rengeteg olyan szókincset gyűjtöttem ár össze, amivel el lehet indulni a mindennapi angol nyelv használatához, ilyenek a fürdés, étkezés, alvás, pelenkázás  – Ezekhez a legkönnyebb kezdetben a beszélgetést társítani, s később, ahogyan Te is fejlődsz jöhet a többi.

Nem fog elzárkózni attól, hogy angolul beszéljek vele?

Ezt nem lehet előre megmondani, mert az életkori sajátosságokból adódóan is előfordulhat, hogy bizonyos időre megfúrja a Te angolos kísérleteidet. Ilyenkor türelemmel és egy kis játékossággal lehet újra próbálkozni egy kis idő elteltével. Ha mosolyog, amikor angolul beszélsz, az attól is lehet, hogy fura neki a helyzet és érdekesnek találja, hogy nem a megszokott módon beszélsz vele. A kicsik is érzékenyek erre, hiszen neki a megszokott biztonságot jelented szülőként és amikor valamilyen indíttatásból egyszercsak máshogy kezdesz beszélni, akkor ez a biztonságérzete megszűnik, újra kell tanulnia, hogy ez is Te vagy, csak máshogy beszélsz… Ilyenkor pl. segíthet egy angolos báb vagy egy angolos doboz, angolos sarok stb…

>> Angolország az otthonodba

Ha pedig huzamosabb ideig elutasítja a nyelvet, akkor itt van néhány tipp:

> Mit tehetsz, ha a gyermek elutasítja az angolt?

Remélem, hogy sikerült minden kérdésedre választ kapni és másoknak is hasznos lesz ez a bejegyzés! Összességében a legfontosabb a türelem, kitartás és a vidám légkör megteremtése! 🙂

Vidám angolozást kívánok!

Melinda 🙂

 

Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda

Angol Kalauz program alapítója

Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.

Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:

www.facebook.com/angolkalauz

Mondókázz gyermekeddel angolul!


Az Angol kalauz a mondókák világába című könyv segít! Több, mint 300 angol nyelvű mondóka és gyermekdal az eljátszásukhoz szükséges magyar nyelvű gyakorlati  tanácsokkal! A British Council Családi angol programja és Vida Ágnes (Kismamablog) ajánlásával!

Exkluzív támogatás: Hogy soha ne érezd magad egyedül a kétnyelvű nevelésben, játékos angolozásban!


AZ ANGOL KALAUZ KLUBTAGSÁG ABBAN SEGÍT, HOGY GYERMEKE(I)D JÁTSZI KÖNNYEDSÉGGEL MÉGIS HATÉKONYAN, AZONNAL HASZNÁLHATÓ ÉS KIPRÓBÁLT SEGÉDANYAGOKKAL NEVELHESD KÉTNYELVŰEN!

Angolozik a család – Kétnyelvű nevelés a gyakorlatban


Szülői kézikönyv a kétnyelvű nevelés, játékos angol nyelvi fejlesztés gyakorlati megvalósításához Magyarországon

Legyen az otthoni angolozás, kétnyelvű nevelés élmény, közös családi program, mellyel hatalmas lehetőséget adsz gyermekednek, hogy az angol nyelvet szívesen és jól beszélje!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás