Mozgás és az állatok

A beszédfejlődés és a mozgás fejlődése szoros összefüggésben állnak egymással. A helyes beszédmozgás kialakulásának egyik feltétele a nagymozgások összerendezett működése. Írtam már Nektek arról, hogy a mozgásnak milyen fejlesztő hatásai vannak a gyermek érzelmi, értelmi és motoros képességeit nézve, főként hogy a mostani világunkban a gyerekek többsége sajnos a számítógép előtt tölti idejének nagy részét és csak keveset játszanak a szabadban, keveset mozognak. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy minden nap iktassatok be valamilyen mozgásos játékot, amit akár közösen is játszhattok! Én most olyan dalokat gyűjtöttem össze, amivel nem csak mozoghattok, de ráadásul még az angol nyelvi szókincsetek is fejlődik!

Ha a babád kisebb, akkor nézd meg a Lovagoltatók, höcögtetők bejegyzésemet, biztos találsz neki való mondókát!

Bindi Irwin a tragikus sorsú Steve Irwin, ismertebb nevén a Krokodilvadász lánya, aki állatokhoz kapcsolódó fitness dalaival is ismertté vált. A dalokat a Crocmen csapattal adta elő, az állatok leírását az apja készítette, megzenésítették majd könnyed koreográfiával előadták és DVD sorozatot készítettek belőle.

Az interneten is találhatók szép számmal a DVD-ről dalok, ezeket osztom most meg veletek!

Mivel a gyerekek imádják az állatokat, és szeretnek mozogni, ezekkel a dalokkal biztosan nem fogsz mellényúlni! A mozgást könnyedén leutánozhatjátok a videókról, a dallamuk fülbemászó és a mozgásnak köszönhetően biztosan egyértelmű lesz, hogy miről szólnak, a szövegük egyszerű és könnyen megjegyezhető!

Elephant of India

Prince Rajah

When The Hippo Moves Her Hips

I Ran So Fast

I Jump

Jó ugrabugrálást kívánok!

Egészségetekre! 🙂

Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda

Angol Kalauz program alapítója

Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.

Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:

www.facebook.com/angolkalauz

Mondókázz gyermekeddel angolul!


Az Angol kalauz a mondókák világába című könyv segít! Több, mint 300 angol nyelvű mondóka és gyermekdal az eljátszásukhoz szükséges magyar nyelvű gyakorlati  tanácsokkal! A British Council Családi angol programja és Vida Ágnes (Kismamablog) ajánlásával!

Exkluzív támogatás: Hogy soha ne érezd magad egyedül a kétnyelvű nevelésben, játékos angolozásban!


AZ ANGOL KALAUZ KLUBTAGSÁG ABBAN SEGÍT, HOGY GYERMEKE(I)D JÁTSZI KÖNNYEDSÉGGEL MÉGIS HATÉKONYAN, AZONNAL HASZNÁLHATÓ ÉS KIPRÓBÁLT SEGÉDANYAGOKKAL NEVELHESD KÉTNYELVŰEN!