Így angolozunk mi – Krisztina és kisfia, Milán
Időről-időre bemutatok Nektek olyan családokat, akik otthon is tudatosan, odafigyelve angoloznak együtt. A velük készült interjúkat a Motiváció kategória alatt találjátok, sok-sok ötletet és tanácsot nyerhettek ezáltal Ti is!
A mai interjúban Krisztinával beszélgettem, aki családjával Angliában él, ott dolgozik egy bölcsődében intézményvezetőként, kisfiával pedig szintén gyakorolja mind a magyar, mind az angol nyelvet.
Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút!
- Mikor és miért határoztad el, hogy az angol nyelvet már Te magad, mint szülő bevezeted a gyermekeid életébe?
Lassan már 8 éve Angliában élünk, ezért nem volt kérdés, hogy az angol nyelv szerves része lesz mind a mi, mind a gyermekeink életének.
- Milyen szinten beszélsz angolul? Hogyan tudod magad fejleszteni (szókincset, gyerekdalokat illetően)?
Óvodáskorom óta angolul tanulok. Magyarországon tanítóképzőt végeztem angol szakon. Itt Angliában egy bölcsődében/óvodában dolgozok intézményvezetőként, így a mindennapjaim az angol nyelv köré épülnek. Az óvodába járó gyermekek nagy százalékának sem angol az anyanyelve, ez külön kihívás.
- Mennyi idősek a gyermekeid, mesélj róluk röviden!
Milán két és fél éves, itt született. Nagyon vidám, okos kisfiú. Idén májustól ő is abba a bölcsődébe jár, ahol dolgozom, így már ott is együtt angolozunk.
- Mi a legnehezebb az otthoni angolozásban számodra?
Mivel nálunk a környezet nyelve is angol, így próbálunk nagyon figyelni arra, hogy itthon leginkább magyarul beszéljünk. A bölcsődében angolul beszélünk, itthon magyarul. Ez néhány hónapja van így, mióta bölcsibe jár. Sokszor nehéz, van úgy, hogy ő angolul kérdez, mi magyarul válaszolunk.
- Mi a legnagyobb sikerélményetek, mi volt az első pozitív visszajelzés a gyerekeidtől?
A legnagyobb öröm az volt, mikor kétévesen tisztán elénekelte a Twinkle, Twinkle Little Star-t (ld. a videót). Minden nap meg tud lepni valamivel. Szereti elkápráztatni az idegeneket is, az üzletekben általában van egy-két jó szava az eladókhoz. Pl. Thank you, I’ll see you tomorrow. Bye-bye. 🙂
- Hogyan tudod a napi rutinba az angolozást beilleszteni? Hogyan kezdted el és most hol tartotok az otthoni angolozással?
Két hónapos kora óta hetente kétszer mentünk baba-mama klubba, illetve ’Baby Rhyme Time-ra’, ami egy zenés babafoglalkozás a helyi könyvtárban. Angol dalocskákat énekeltünk 30 percen át, a gyerekek csörgőt kaptak, és az anyukájuk ölében élvezték az énekeket.
Minden nap megyünk a játszótérre, ahol angolul hallhat anyanyelvi angolt, illetve a bölcsődében is rengeteget tanul.
Mikor itthon nézegetünk egy képeskönyvet, néha magyarul, néha angolul mondja, hogy mit lát, néha kérés nélkül is mindkét nyelven.
- Mennyi időt foglalkoztok az angollal naponta? Hogyan angoloztok, miket csináltok?
Minden nap énekelünk angol gyermekdalokat, ez nincs időhöz, vagy szituációhoz kötve, leginkább bármikor.
Babakorában a kedvenc altatódalunk is angol volt (Hush, Little Baby).
Olvasni, könyveket nézegetni is nagyon szeretünk.
A színeket angolul festés, rajzolás közben tanulta meg, ugyanígy a formákat, számokat is.
A meséket is nagyon szeretjük, mint Thomas, a gőzmozdony, Bogyó és Babóca (mindkét nyelven), Fireman Sam stb.
Itt épp a könyvtárban olvasunk egy esős napon.
- Hova szeretnél eljutni, mi a célod az otthoni angolozással?
Szeretném, ha kétnyelvű lenne, és nem származna hátránya abból angliai életünk során, hogy nem ez az anyanyelve. Viszont azt is nagyon fontosnak tartom, hogy az anyanyelvet megtartsuk, erre nagy figyelmet fektetünk.
- Tapasztaltál-e bármilyen negatívumot, ami a „korai nyelvoktatásból ered”?
Nem nevezném hátránynak, bár néha furcsa, mikor valaki angolul kérdezi, és magyarul válaszol, illetve fordítva, de idővel ez majd letisztázódik.
- Milyen tanácsot adnál a többi szülőnek, aki az otthoni játékos nyelvátadás lehetőségén gondolkodik, hogyan kezdjenek bele, mire figyeljenek stb.?
Szerintem nincs olyan, hogy túl korán elkezdett nyelvoktatás, így ne féljenek belevágni.
Köszönjük szépen Krisztinek az interjút, bízom benne, hogy többen is tudnak a válaszokból profitálni! És a zárszó: „ne féljenek belevágni” 🙂
Ha Te is szívesen megosztanád a tapasztalataidat, élményeidet a kétnyelvű neveléssel kapcsolatban, írj bátran az info@angolkalauz.hu címre! 🙂
Vidám angolozást!
Melinda

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:
Angolozik a család – Kétnyelvű nevelés a gyakorlatban
Szülői kézikönyv a kétnyelvű nevelés, játékos angol nyelvi fejlesztés gyakorlati megvalósításához Magyarországon
Legyen az otthoni angolozás, kétnyelvű nevelés élmény, közös családi program, mellyel hatalmas lehetőséget adsz gyermekednek, hogy az angol nyelvet szívesen és jól beszélje!