Megkésett beszédfejlődés és korai nyelvtanulás
A beszéd az emberek közötti kommunikáció egyik fontos eszköze.
Az, hogy a gyerekek mikor kezdenek beszélni nagyon változó. Vannak gyerekek, akik már 6 hónaposan kezdenek beszélni, mások csak 20 hónapos korukban mondják ki az első szavakat. Ha a gyerek később kezd el beszélni és pici kora óta másik nyelvet is hallott a szüleitől, könnyű a korai nyelvtanulást hibáztatni a dologban. A beszéd fejlődését nagyban segíthetjük a mozgásos tevékenységekkel.
Nézzük meg a beszéd fejlődésének főbb állomásait:
- 6-8 hetes korban gőgicsél a baba.
- 3 hónapos korban megjelenik a gagyogás.
- 6 hónapos korában utánozza a hangsúlyokat, és az anyanyelvéhez szükséges hangokat használja
- 8-10 hónapos korban megjelenik az echolálás: a környezet hangjainak értelmetlen ismételgetése
- 1 éves korban mondják ki általában az első igazi szavakat, amik nagyrészt hangutánzók pl. vau-vau (nálunk legalábbis ez volt az első ilyen szó, amikor meglátta a kutyát)
A beszédindulás késését akkor szokták a logopédusok kimondani, ha a gyerek 3 éves kora után (ép hallás és értelem mellet) nem beszél. Kislányoknál 2 évesen szoktak megjelenni az első szavak, fiúknál 2,5 év az az idő, ami után érdemes megnézetni a gyereket.
A megkésett beszédfejlődésnek számtalan oka lehet. Tanulmányaim alapján és a szakirodalom átnézése után a következő okokra vezethető vissza a megkésett beszédfejlődés:
- Genetika: öröklöttség
- Szülés során jelentkező okok: szülési sérülés, koraszülöttség
- Fejlődés során jelentkező okok: agyi érés késése, hallássérülés, gyakran visszatérő felső légúti megbetegedések, szájpadhasadék
- Család, környezet: ingerszegény környezet, szülői beszédpélda, a kommunikáció összefügg a szülők iskolai végzettségével
- Felgyorsult életritmus: gyors beszédtempó, a gyerek számára nehéz a beszédészlelés
- Mozgás: kevés mozgás, általános mozgásos ügyetlenség ( a helyes beszédmozgás feltétele a nagymozgás összerendezett működése)
- Táplálkozás: a szoptatás háttérbe szorul, keveset rágnak a babák, a cumihasználat során a beszédhez és artikulációhoz szükséges izmok renyhülnek
Nem találkoztam még azzal a megközelítéssel, ami alátámasztotta volna, hogy a korai nyelvtanulás késlelteti a beszédfejlődést. Ha valaki szakértői szemmel tud hozzászólni ehhez a feltételezéshez, kíváncsian várom és szívesen meghallgatom!
(A kép forrása: www.freedigitalphotos.net by stockimages.)
Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:
Angolozik a család – Kétnyelvű nevelés a gyakorlatban
Szülői kézikönyv a kétnyelvű nevelés, játékos angol nyelvi fejlesztés gyakorlati megvalósításához Magyarországon
Legyen az otthoni angolozás, kétnyelvű nevelés élmény, közös családi program, mellyel hatalmas lehetőséget adsz gyermekednek, hogy az angol nyelvet szívesen és jól beszélje!