Minden hónapra egy angolos kihívás! – szeptemberi összeállítás
2016-ban az Angol Kalauz letölthető naptárához egy játék is kapcsolódik, mely a Minden hónapra egy angolos kihívás nevet viseli! A kihívás lényege, hogy a naptárban az adott hónaphoz tartozó kihívást teljesítők – köszönhetően a vállalkozó Anyuka, júniusban Apuka ismerőseimnek, akik a korai nyelvoktatás ügye mellé álltak – egy sorsoláson vesznek részt a hónap végén, amivel értékes nyereményeket zsebelhetnek be az együtt töltött angolos játékidőn kívül! 🙂 Ezen kívül pedig, ha a 12 feladatból 7 kihívást teljesítenek, akkor az év végi nagy sorsoláson is esélyesek a nyereményekre!
Szeptember hónapban az őszhöz kapcsolódó videót küldhettek el a gyerekek a kihívásra!
Szeretném Nektek bemutatni egy csokorban a lelkes szeptemberi Anyukákat és gyerekeket, akik időt és energiát szántak arra, hogy megörökítsék csemetéiket és elküldték nekem a fotókat, videókat!
Természetesen ha most valami miatt nem jutott idő a felvételre vagy a színezésre, akkor sem kell rosszul érezned magad! Örömhír, hogy december végéig visszamenőleg is teljesíthetitek a kihívásokat és ha elkülditek nekem, akkor az év végi nagy sorsoláson is részt vehettek! 🙂
Fogadjátok szeretettel a szeptemberi nevezőket:
Niki, aki Betti videóval örvendeztetett meg, eddig minden kihívást teljesítettek 🙂
Szilvia, Glenda őszi faleveles videóját küldte el nekem
Cs. Annamária, aki elküldte Léna videóját, de kérte, hogy csak én nézzem meg 🙂 Én pedig elárulhatom, hogy szuper lett! 🙂
Angéla, Nándi videóját mutatta meg, de ő is csak nekem és Mírának engedélyezte a megtekintést 🙂 Az övék is szuper lett! 🙂
Ágnes is elküldte nekem a videójukat, de ő is azt írta, hogy másnak ne mutassam meg 🙂
Úgy tűnik a szeptember a félénk és nyilvánosságot nem szerető angolosok hónapja lett! Köszönöm nektek, hogy elküldtétek és bemutattátok az angolos pillanataitokat! Fantasztikusak vagytok, szerintem mindegyik vállalható, de tiszteletben tartom a döntéseteket! 🙂
Köszönöm szépen a sok kedves levelet és a beszámolókat az otthoni angolozásotokról! <3
Ha az októberi kihívásról nem szeretnél lemaradni, akkor töltsd le az Angol Kalauz 2016-os naptárát, amelyben megtalálod a novemberi feladatot!
Vidám angolozást!
Have fun! 🙂
Melinda illetve Míra & Balázs
Köszönöm szépen a szülőknek a videók közzétételéhez való hozzájárulást, hogy mások is megismerjék a vidám angolos pillanataitokat! A fenti anyagok a család saját videói, a közléshez hozzájárulásukat adták.

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is: