Minden hónapra egy angolos kihívás – márciusi összeállítás
2016-ban az Angol Kalauz letölthető naptárához egy játék is kapcsolódik, mely a Minden hónapra egy angolos kihívás nevet viseli! A kihívás lényege, hogy a naptárban az adott hónaphoz tartozó kihívást teljesítők – köszönhetően a vállalkozó Anyuka ismerőseimnek, akik a korai nyelvoktatás ügye mellé álltak – egy sorsoláson vesznek részt a hónap végén, amivel értékes nyereményeket zsebelhetnek be az együtt töltött angolos játékidőn kívül! 🙂 Ezen kívül pedig, ha a 12 feladatból 7 kihívást teljesítenek, akkor az év végi nagy sorsoláson is esélyesek a nyereményekre!
Március hónapban a gyermek életkorának megfelelően két lehetőség közül tudtatok választani: Szent Patrik napi mondóka illetve a jeles naphoz tartozó szivárványos színező elkészítése.
A többség a színezőt választotta, akiktől videót kaptam nem tették lehetővé, hogy publikussá tegyem őket! Én ezúton is köszönöm nekik, hogy megosztották velem a szuper aranyos családi felvételeket, természetesen a sorsoláson ők is részt vesznek! 🙂
Szeretném Nektek bemutatni egy csokorban a lelkes márciusi Anyukákat és gyerekeket, akik időt és energiát szántak arra, hogy megörökítsék csemetéiket és elküldték nekem a fotókat!
Természetesen ha most valami miatt nem jutott idő a felvételre vagy a színezésre, akkor sem kell rosszul érezned magad, hiszen van még 9 hónap az évből és biztosan lesz olyan, amit Ti is tudtok teljesíteni! 🙂
Fogadjátok szeretettel a márciusi nevezőket:
Nikolett kislánya, a 23 hónapos Betti is elkészítette a színezőt:
Georgina gyermekei, Zétény és Emi is ügyesen alkottak:
Tímea is megosztotta velünk gyermeke munkáját:
Szilvia küldte nekünk a 2,5 éves Glenda színezőjét:
Zsófi a 4 éves Hanna alkotásával büszkélkedhet:
Rita a 4 éves Kristóf színezőjét osztotta meg velünk:
Virág kislánya, a 3 éves Julcsi is ügyesen alkotott:
Melinda kislánya, a 3,5 éves Zsófi színezőjét osztotta meg velünk:
Bea két gyermekének munkáját küldte el, a 3 éves Bernadett és a 7 éves Anna készítették el a színezőt. Ezen kívül az ovisai, a 4 éves Mira és a 4 éves Anna munkáját is megosztotta velünk:
Anna kislánya, a 4,5 éves Léna munkájával örvendeztetett meg minket:
Angéla a 2,5 éves Nándi színezőjét küldte el nekünk:
Lívia is megörökítette, ahogy Emma színez:
Nagyon szépen köszönöm a sok-sok fotót, videót és a kedves leveleket! Örülök, hogy ilyen kitartóak és lelkesek vagytok, csak így tovább!
Ha az áprilisi kihívásról nem szeretnétek lemaradni, akkor töltsd le az Angol Kalauz 2016-os naptárát, amelyben megtalálod az áprilisi feladatot, ami ezúttal egy színező vagy mondóka lesz és egy szuper autósszőnyeget lehet nyerni!
Vidám angolozást!
Have fun! 🙂
Melinda
Köszönöm szépen a szülőknek a videók közzétételéhez való hozzájárulást, hogy mások is megismerjék a vidám angolos pillanataitokat! A fenti anyagok a család saját videói, a közléshez hozzájárulásukat adták.

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is: