Minden hónapra egy angolos kihívás! – decemberi összeállítás
2016-ban az Angol Kalauz letölthető naptárához egy játék is kapcsolódik, mely a Minden hónapra egy angolos kihívás nevet viseli! A kihívás lényege, hogy a naptárban az adott hónaphoz tartozó kihívást teljesítők – köszönhetően a vállalkozó Anyuka, júniusban Apuka ismerőseimnek, akik a korai nyelvoktatás ügye mellé álltak – egy sorsoláson vesznek részt a hónap végén, amivel értékes nyereményeket zsebelhetnek be az együtt töltött angolos játékidőn kívül! 🙂 Ezen kívül pedig, ha a 12 feladatból 7 kihívást teljesítenek, akkor az év végi nagy sorsoláson is esélyesek a nyereményekre!
December hónapban a karácsony ünnepéhez köthető mondókás videót küldhettek el a gyerekek a kihívásra!
Szeretném Nektek bemutatni egy csokorban a lelkes decemberi Anyukákat és gyerekeket, akik időt és energiát szántak arra, hogy megörökítsék csemetéiket és elküldték nekem a fotókat, videókat!
Akik most nem szerették volna nyilvánosan megosztani a videóikat, nekik is nagyon köszönöm, hogy megörvendeztettek vele!
A karácsonyi témájú videókból egy összeállítást készítettem, fogadjátok szeretettel:
Köszönöm szépen minden lelkes angolos Anyukának, akik részt vettek az éves kihívásban, ki több, ki kevesebb feladatot teljesítve!
Ti mindannyian tettetek 2016-ban azért, hogy gyermekeitek játszva sajátíthassák el az angol nyelvet, büszke vagyok Rátok! 🙂
A jövő évben exkluzív tartalmakkal (angol anyanyelvi hanganyag, extra videós segítség) és továbbra is a kihíváshoz tartozó nyereményjátékkal várlak Benneteket!
Vidám angolozást kívánok! Köszönöm, hogy itt voltatok/itt vagytok!
Szeretettel:
Fürész-Mayernik Melinda
Köszönöm szépen a szülőknek a videók közzétételéhez való hozzájárulást, hogy mások is megismerjék a vidám angolos pillanataitokat! A fenti anyagok a család saját videói, a közléshez hozzájárulásukat adták.

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is: