Coachként a célom, hogy támogassam, inspiráljam  az önismeret, a fejlődés és a siker útján azokat az embereket, akik nemcsak szeretnék de nyitottak  is a változásra.

     A coaching folyamaton keresztül ügyfeleim megtalálják a saját megoldásaikat,  az aktuális céljaik elérésében kapnak támogatást, de ezen túl a saját magukban rejlő képességeket és értékeket felismerve és arra alapozva további sikereket érhetnek el.

      Hiszem és vallom, hogy a változás pozitív és elkerülhetetlen. Minden emberben megvan a képesség és tudás ahhoz, hogy megvalósítsa céljait – csak annyi kell, hogy segítsenek ennek a felismerésében.

      Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, több, mint 10 évet töltöttem az értékesítésben vezetőként, majd további 2 évet trénerként, tréning menedzserként
A coaching szemlélet vezetői munkámban is megjelent már, fontosnak tartottam, hogy mindig a legtöbbet hozzam ki a munkatársaimból.
Coaching tanulmányaimat a nemzetközi Erickson College International-ben folytattam, ami a Solution Focused (megoldás központú) Coaching irányzatot képviseli.
Egyaránt foglalkozom business és life coachinggal is, mert meggyőződésem, hogy a szakmai sikereket erősen befolyásolja a magánéletünk. Középvezetőknek, frissen kinevezett vezetőknek segítek a céljaik elérésében, emellett elkötelezetten támogatom, a nőket, hogy anyaként és a munkahelyükön is sikeresen, bűntudat nélkül tudjanak helyt állni.

Szilvia és a Coachingmegoldások elérhetőségei:

www.coaching4u.cafeblog.hu

www.facebook.com/coachingmegoldasok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás