Az Angol Kalauz indulásával egy időben ismertem meg Sárközi Erikát, aki evangélikus egyházzenész és emellett pedig gyerekeket tanít zongorázni. Egymással úgy kerültünk kapcsolatba, hogy Erika megosztotta több alkalommal is a zárt csoportban az általa lezongorázott angol gyerekdalok videóit, s én pedig rögtön tudtam, hogy nekünk a jövőben még lesz dolgunk egymással. 🙂
Erika honlapján így ír a misziójáról:
Soli Deo Gloria
Jó az Istent dicsérni és szolgálni!
Küldetésemet a következőképpen tudnám megfogalmazni:
Eljuttatni a zenét, az egyházzenét mindenkihez – különösen a fiatalokhoz – úgy, hogy az élvezetes, maradandó élmény legyen.
Vagyis a modern, felgyorsult világban, amikor senki nem ér rá semmire, mégis egy kis csendességet, örömöt, szeretetet és Istenre figyelést szeretnék vinni az emberek életébe, szívébe. Azt szeretném, ha az engem hallgatók nem csak egy koncertre ülnének be a sok (?) közül, hanem maradandó élménnyel térhetnének otthonaikba.
Művészetem talán kevésbé művészet, és sokkal inkább szolgálat. “Szabad mindeneknek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek: magyar nyelven az egész Bibliát.” – írta Károli Gáspár a Vizsolyi Biblia előszavában.
Lehet, hogy méltatlanul, de én is így érzek: “…én azt viszem, amit vihetek: a zenével Isten igéjét.”
Álljon végül itt konfirmációi igém:
“Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; harsanjatok fel,
örvendezzetek és zengedezzetek!”
Zsoltárok 98,4
- Mivel foglalkozol, mesélj egy kicsit magadról! Hogyan lettél zongoratanár, zenész? Honnan ered a zene szeretete?
Diplomám szerint evangélikus egyházzenész vagyok. Az egyetemi évek alatt; illetve előtte is már tanítottam zongorát, zeneelméletet.
- Hogyan és mikor kerültél Bécsbe?
2003-ban kerültem ki, miután világossá vált előttem, hogy nyugatra jobb képzésben részesülhetek egyházzenei téren.
- Milyen a kapcsolatod a nyelvekkel? Milyen nyelveket tanultál, hogyan emlékszel ezekre a nyelvtanulási élményekre?
Általános iskolában oroszt tanultam, középiskolában pedig németet. Szeretem a nyelveket, főként az angol és a francia érdekel.
- A tanításhoz biztosan szükséged van a németre, milyen szinten beszéltél, mikor kezdted s milyen szinten beszélsz most?
Már volt valamennyi nyelvtudásom rengeteget fejlődtem az utóbbi években, de elégedett nem vagyok.
- Bár nincsen saját gyermeked, említetted, hogy a rokonságban van, akivel tudsz foglalkozni angolul (esetleg németül is). Ők milyen idősek? Tanulnak valamilyen nyelvet, ha igen, mit?
Keresztlányom az elmúlt tanévben kezdte a középiskolát, örömmel tapasztaltam, hogy 2 nyelvet tanul, angolt, és németet. 4 éves húgával alkalmanként az interneten hallgatunk angol dalokat.
- Bécsben élve biztosan van egy kis rálátásod, az ottani nyelvtanuláshoz, milyen nyelvet tanulnak a gyerekek és hogyan?
Az angolt természetesen mindenhol, rengeteg helyen latinul is tanulnak, illetve az olasz, spanyol, francia, orosz a jellemző.
- Mi a véleményed a játékos otthoni nyelvátadásról?
Nagyon jónak, és fontosnak tartom.
- Tervezed-e, hogy leendő gyermekeidet az idegen nyelvekkel is megismerteted?
Feltétlenül.
- Hogyan jött az ötlet, hogy angol gyermekdalok lekottázz és elzongorázd őket?
Főként azért, hogy jobban segíthessem tanítványaim fejlődését, mind zenei, mind nyelvi területen.
- Mi alapján választod ki, hogy melyik legyen, amit lekottázol?
Amennyiben ezt a tanítványaimnak írom, fontos, hogy az ő hangszertudásukat vegyem alapul… de ha találok olyan éneket, ami a szövege, dallama miatt megtetszik, nem sokat gondolkozom.
Íme néhány ízelítő azokból a dalokból, amiket Erika zongorázik:
Ladybird
Old MacDonald
Had an Old Dog
This Little Pig Went to Market
Erika elérhetőségei:
Honlap:
klavierunterrichtwien.musicaecclesia.ws
Facebook:
Klavierunterricht in Wien mit Erika
Köszönöm szépen az interjút! További sok sikert és örömet kívánok! 🙂
Melinda