Így angolozunk mi – Zsófi és kisfia, Bálint

Az oldalt régóta követők számára biztosan nem újdonság, hogy időről időre bemutatok olyan gyerekeket és szüleiket, akik belevágtak a játékos (otthoni) angolozásba, hogy az ő történeteiken keresztül mások is ihletet és erőt meríthessenek. (Ezeket a sztorikat a Motiváció kategória alatt találjátok.)

Az Így angolozunk mi sorozat mai szereplői Zsófi és kisfia, Bálint.

Fogadjátok szeretettel a Zsófival készült interjút, remélem, hogy motiváló lesz számotokra is, nagyon jó volt olvasni, köszönöm szépen! 🙂

 Így angolozunk mi

  • Mikor és miért határoztad el, hogy az angol nyelvet már Te magad, mint szülő bevezeted a gyermeked életébe?
Pontos dátumot nem tudok, de még valamikor a terhesség ideje alatt. hogy miért? Nagyon szeretem az angol nyelvet, és ezt szeretném neki is átadni. Emellett igen hasznosnak és remek lehetőségnek gondolom. Szeretném őt megkímélni a későbbi angol tanulás gyötrelmeitől, hogy élvezettel gondoljon egy idegen nyelv elsajátítására, ne pedig egy kötelező rosszként. Valamint mindig is csodalattal néztem és hallgattam azokat a családokat, ahol két vagy akár több nyelven kommunikáltak gyermekeikkel. Szóval ez a döntés lehet már jóval kisfiam fogantatása előtt megszületett bennem, csak akkor még nem voltam ennek tudatában. 🙂
  • Milyen szinten beszélsz angolul? Hogyan tudod magad fejleszteni (szókincs, gyerekdalokat illetően)?
 Sajnos én benne ragadtam az örök újrakezdő típusban, de ennek szeretnék idén véget vetni. Ha meg kellene egy szintet határoznom, akkor talán egy gyengébb középfokot tudnék mondani, annyi bibivel, hogy a meglévő tudás nagyobb része sajnos passzív tudás. De már ezen is dolgozom. 😉 Saját szókincsemet, tudásomat tanulókártyákkal és tanulóprogramok használatával, angol nyelvű filmek és zenék nézésével, hallgatásával, valamint angol nyelvű szövegek olvasásával igyekszem fejleszteni. Ezeket próbálom beépíteni a mindennapjaimba. Kisfiammal való angol foglalkozások nem olyan rég váltak intenzívebbé. Eddig angol nyelvű, gyerekeknek szóló videók, dalok és mesék nézéséből, hallgatásából állt. Ezekből én is sokat tudok tanulni, főleg a mesékből, ahol több a kommunikáció. Ezt mindketten nagyon élvezzük. Ő a mesenézést anyával, én pedig az angol nyelvtudásom bővítését. Ezek nemrég kibővültek a Te mondókás könyveddel, amit imádok. Remélem idővel sikerül majd az életünk egyre több területére belecsempészni az angol nyelvet!
  • Mennyi idős a gyermeked? Mesélj róla kicsit!
Bálint idén márciusban lesz három éves. Már egy éves kora óta jár és beszél. Igazi dumagép. Állandóan csacsog, amit én nagyon imádok. Lehet – tuti – elfogult vagyok egy kicsit – nagyon – , de rettentő okos kisfiú. Amivel a leginkább lenyűgöz, hogy már a kezdetektől minden egyes kifejezést, akár magyar, akár angol, tudatosan használ. Olyan dolgok jönnek elő neki a legváratlanabb helyzetekben, amiről nem is tudtam, hogy ott vannak benne. Sokat néz például gyerekeknek szóló videókat különböző autókról angol nyelven. Sokáig azt hittem csak az autókra figyel, a szövegre nem. De ezt sikerült megcáfolnia azzal, hogy a karácsonyra kapott tűzoltó autója az „fire truck”.
  • Mi a legnehezebb az otthoni angolozásban számodra?
A bizonytalanság, hogy vajon jól csinálom-e. Az angolul történő megszólalás, mivel én magam is csak tanulom a nyelvet. És az, hogy egyedül vagyok ezzel a döntésemmel. Nincs itthoni támogatásom, segítségem.
  • Mi a legnagyobb sikerélményetek, mi volt az első pozitív visszajelzés a kisfiadtól?
Csodálatos kisfiam van, aki folyamatosan eláraszt engem sikerélményekkel. A legelső az volt, mikor az esti fürdés közben egyszer csak elszámolt ötig angolul. Hát leesett az állam. Már csak azért is, mert az első „angolul beszélünk” próbálkozásomkor konkrétan kinevetett engem. De én még ennek is örültem. Rettentő fogékony szinte mindenre és ez nagyon jól jön az angolozásnál is.
  • Hogyan tudod a napi rutinba az angolozást beilleszteni? Hogyan és miért kezdted el és most hol tartatok az otthoni angolozással?
Ezen kell még dolgoznunk. Sajnos ezen a téren még nagyon gyerekcipőben járunk. Mivel csak én beszélem itthon a nyelvet, így azokon a napokon mikor dolgozom, nem nagyon van angol, még csak mese se mindig. Egyenlőre csak a mesenézés és mondókázás a fő elem az itthoni angolozásban. Idővel szeretném jobban belevinni a napjainkba az angol nyelvet. Nagyon okos, szinte azonnal megmarad a fejében minden. Erre építkezve szeretném elérni azt, hogy megszeresse az angol nyelvet. valamint, hogy iskolás és felnőtt korábban is móka és szórakozás legyen egy-egy idegen nyelv elsajátítása, megismerése.
  • Milyen dalokat hallgattok, miket csináltok angolul? Melyik a kedvenc mondókátok, dalotok?
A klasszikus angol nursery rhymes dalokkal kezdtük. Egész pontosan a Wheels on the bus dallal. Ez már nagyon megy neki. Később jöttek a mesék. Little People, Caillou, Tayo the little bus, Berry and Dolly. Tayo megtalálásának örültem a legjobban, mivel Bálint imádja a buszokat és a különféle autókat. Az ugrálós, szaladgálós dalokat szereti a legjobban. Együtt szaladunk, ugrunk vagy épp dobbantunk a lábunkkal és közben énekelünk. Az aktuális kedvenc folyamatosan változik. Most épp a Finger Family van műsoron, amit vagy ő énekel el és mutatja is, vagy tőlem kéri, hogy énekeljem ő pedig mutogatja a kezével vagy a játékaival.  🙂
  • Hova szeretnél eljutni, mi a célod az otthoni angolozással?
Jelenleg csak a mókázás és a nyelv megismertetése, megszerettetése Bálinttal. Nem erőltetek semmit. Jutunk ameddig jutunk. Ha sikerül komolyabb szintig jutni az itthoni angolozással az egy sokat remélt ajándék lesz mindkettőnk számára. Ha csak annyit sikerül elérni, hogy megszereti a nyelvet, már megérte.
  • Tapasztaltál-e bármilyen negatívumot, ami a „korai nyelvoktatásból ered”?
Először is itt szerintem fontos megemlíteni, hogy ez nem oktatás. Nem ültetem le x időre, most márpedig angolozni fogunk. Nem kérdezek ki semmit, nincsenek követelmények. Ugyanúgy mint mindenki más csak játszunk és intézzük a napi dolgainkat, annyi különbséggel, hogy ez néha angolul történik. És nem, semmilyen negatívumot nem érzékelek Bálintnál, amit az itthoni angolozáshoz lehetne kötni. Nem szorult háttérbe az anyanyelve. Nem hátráltatta vagy akasztotta meg a beszédfejlődését. Biztos vagyok benne, hogy később sem fog semmi hátránya származni ebből. Ha örömmel és élvezettel történik az otthoni angolozás, akkor szerintem annak csak előnyei lehetnek.
  • Hogyan reagált a környezeted az otthoni angolozásra? Támogatnak? Van más is, aki angolul beszél a gyerekkel?
Az első reakciók nem voltak túlzottan biztatóak. Többnyire a „minek azt” meg a „ráér még az” válaszokat kaptam. Majdnem le is mondtam emiatt az itthoni angolozásról. Szerencsére végül nem így lett. A reakciók később átváltottak semlegesbe. Mostanában pedig úgy látom, hogy kezdik elfogadni és úgy látni a dolgokat, ahogy én. Nem is olyan régen nővérem kért tőlem angol nyelvű meséket a kisfiának. A szüleimnél élünk Bálinttal, akik nem beszélik a nyelvet, így csak tőlem hallja. Csak én tudok angol nyelven foglalkozni vele. Ők maximum mesét nézni tudnak vele, de ez is ritkán van.
  • Milyen tanácsot adnál a többi szülőnek, aki az otthoni játékos nyelvátadás lehetőségén gondolkodik, hogyan kezdjenek bele, mire figyeljenek stb.?
Ne gondolkodjatok! Vágjatok bele akár most azonnal. Akár nyelvtudás nélkül is lehetséges. Ha csak egy-két mesét megnéztek együtt angol nyelven már sokat tettetek gyermeketek idegen nyelvi fejlődéséért. Ezt a saját kisfiamon látom. Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy komoly szinten vagyunk az itthoni angolozásban, mégis már most rengeteg dolgot magába szippantott. Az otthoni angolozás legnagyobb előnye, hogy kaptok egy plusz kapcsot gyermeketekhez. Ez a ti közös játékotok lesz, ami erősíti a szülő gyermek kapcsolatot. A kor nem számít, se nálatok, se gyermeketeknél. Először csak apró célokat tűzzetek ki. Mondjuk heti egyszer mesenézés angolul. Nem kell több, de az legyen rendszeres. nem kell rögtön az „egymás közt csak angolul kommunikálunk” szintet meglépni. Ha meg sem közelítitek ezt, ha megmarad az egész a mesenézés szintjén sincs semmi bak. Akkor is megéri belevágni. Lényeg, hogy soha se erőltessétek, se magatokra, se gyermeketekre. Csak móka, móka, móka! Sok sikert mindenkinek! 🙂

Nagyon élveztem a kérdések elolvasását és megválaszolását. Újra átgondolhattam, hogy mit is jelent számomra az itthoni angolozás. Hogy mik a rövid- és hosszútávú céljaim vele. Hogyan és meddig szeretnék eljutni. Köszönöm neked Melinda ezt a remek lehetőséget!

Köszönöm szépen Zsófinak ezt a lelkesítő és motiváló interjút, bízom benne, hogy mások is elindulnak majd az úton az elolvasás után! 🙂

 

Amennyien Neked is van hasonló történetet, szívesen megosztanád a játékos angolozásotok élményeit, írj az info(kukac)angolkalauz.hu e-mail címre és hamarosan viszont láthatod magatokat a blogon!

 

Szeretettel kívánok vidám angolozást!
Üdv.
Melinda
Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda

Angol Kalauz program alapítója

Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.

Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:

www.facebook.com/angolkalauz

Do it in English! 


Nyelvhasználati kézikönyv óvodapedgógsoknak, tanítóknak, szülőknek

Gyurmázás, éneklés, papírhajtogatás, ollóhasználat, gyöngyfűzés, mozgás, bábozás szó- és kifejezéstára angolul

 

Exkluzív támogatás: Hogy soha ne érezd magad egyedül a kétnyelvű nevelésben, játékos angolozásban!


AZ ANGOL KALAUZ KLUBTAGSÁG ABBAN SEGÍT, HOGY GYERMEKE(I)D JÁTSZI KÖNNYEDSÉGGEL MÉGIS HATÉKONYAN, AZONNAL HASZNÁLHATÓ ÉS KIPRÓBÁLT SEGÉDANYAGOKKAL NEVELHESD KÉTNYELVŰEN!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás