Minden hónapra egy angolos kihívás! – februári összeállítás
2016-ban az Angol Kalauz letölthető naptárához egy játék is kapcsolódik, mely a Minden hónapra egy angolos kihívás nevet viseli! A kihívás lényege, hogy a naptárban az adott hónaphoz tartozó kihívást teljesítők – köszönhetően a vállalkozó Anyuka ismerőseimnek, akik a korai nyelvoktatás ügye mellé álltak – egy sorsoláson vesznek részt a hónap végén, amivel értékes nyereményeket zsebelhetnek be az együtt töltött angolos játékidőn kívül! 🙂 Ezen kívül pedig, ha a 12 feladatból 7 kihívást teljesítenek, akkor az év végi nagy sorsoláson is esélyesek a nyereményekre!
Február hónapban két lehetőség közül választhattak a szülők a gyermek életkorának megfelelően: Elkészíthettek egy színezőt a Valentin naphoz kapcsolódva, amellyel a színek játékos gyakorlása valósult meg, vagy elküldhettek egy videót, amin egy kedves versikét mondanak el együtt: Roses Are Red.
Az alábbi videót készítettük Mírával segítségképp:
Szeretném Nektek bemutatni egy csokorban a lelkes februári Anyukákat és gyerekeket, akik időt és energiát szántak arra, hogy megörökítsék csemetéiket és elküldték nekem a videókat, fotókat!
És még sok-sok olyan Anyuka és nagynéni küldött videót vagy rajzot, akik nem szeretnék, hogy publikussá tegyem a felvételeket, nekik is hálásan köszönöm és természetesen tiszteletben tartom a kérésüket! Csak én és Míra néztük meg a videóikat, és biztosíthatom, hogy ők is szuper ügyesek! 🙂 <3
Természetesen ha most valami miatt nem jutott idő a felvételre vagy a színezésre, akkor sem kell rosszul érezned magad, hiszen van még 10 hónap az évből és biztosan lesz olyan, amit Ti is tudtok teljesíteni! 🙂
Fogadjátok szeretettel a februári nevezőket:
Nikolett és 23 hónapos kislánya, Betti:
Dóri és 15 hónapos kisfia, Ágoston:
Nikolett 5,5 éves kislánya által készített színező:
Annamária kislánya, a 4,5 éves Léna is elkészítette a színezőt:
Tímea 5 éves kislányának, Sárinak a munkája:
Georgina gyermekei, Zétény és Emília is alkottak:
Szilvia kislánya, a 2,5 éves Glenda színezője:
Katalin gyermekei, a 4 éves Milán és a 2 éves Blanka is lelkesen színeztek:
Erika kislánya, a 3,5 éves Réka Anna is küldött rajzot
Lívia és kislánya Emma is örömmel teljesítette a kihívást:
Bea a saját gyermekének, a 3 éves Bettinek a színezőjén kívül elküldte két kis tanítványának munkáját is:
Eszter az óvodás angol csoportjával készítette el a színezőt:
Virág a 3 éves Julcsi alkotását küldte el:
Melinda kislánya, a 3,5 éves Zsófi színezője, egy kedves levéllel és csokival 🙂
Éva küldte a 3 éves Johanna precíz munkáját, és mellé még ajándék színezőket is küldött nekem a kislány 🙂
Krisztina Boti kisfia színezőjét küldte el nekem, aki fiú létére nem szeret színezni, de ezt a kihívást anyukája szerint örömmel teljesítette:
Angéla a 2,5 éves Nándi munkájával ajándékozott meg:
Nagyon szépen köszönöm a sok-sok lelkes üzenetet és a kedves szavakat, amiket küldtetek! Szuperek vagytok! 🙂
„Nagyon örülünk az újabb lehetőségnek és jó látni, hogy mennyien részt vesznek ebben a játékos sorozatban. (…) Johanna még két rajzot küld ajándékba Melinda néninek sok-sok szeretettel, melyeket a kedvenc rajzai közül választott!”
„Küldjük a februári feladat teljesítésére a bizonyítékot 🙂
Csak ismételni tudom magam, hogy mennyire jó ötlet ez! Eddig Emma nem színezett és nem is nagyon szeretett rajzolni. Viszont most így tanultuk a színeket angolul és nagyon élvezte 🙂
Köszönjük szépen még egyszer a lehetőséget!”
Ha a márciusi kihívásról nem szeretnétek lemaradni, akkor töltsd le az Angol Kalauz 2016-os naptárát, amelyben megtalálod a márciusi feladatot, ami ezúttal egy színező vagy mondóka lesz és egy szuper textil kiskosarat lehet nyerni! 🙂
Vidám angolozást!
Have fun! 🙂
Melinda
Köszönöm szépen a szülőknek a videók közzétételéhez való hozzájárulást, hogy mások is megismerjék a vidám angolos pillanataitokat! A fenti anyagok a család saját videói, a közléshez hozzájárulásukat adták.

Fürész-Mayernik Melinda
Angol Kalauz program alapítója
Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.
Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is: