Milyen elvek mentén érdemes korai nyelvi fejlesztésbe fogni?

Első és legfontosabb, hogy megtaláljuk a gyerekek életkorához, környezetéhez, érdeklődéséhez leginkább passzoló dalokat, játékokat, mondókákat, meséket. 

Ha ez megvan, akkor meg kell találnunk azt az napszakot, mikor a kisgyermek kényelemben van, nem éhes, szomjas vagy fáradt. A szabad játékába bekapcsolódva érdeklődési körének megfelelően vethetjük be a dalokat, mondókákat, meséket, könyveket. Mindezt felszabadultan és játékosan, ez talán az egyik legfontosabb elv. Ha a pici látja, hogy a szülő számára fontos a nyelvismeret, szívesen beszél, játszik, énekel angolul, akkor ez pozitív élményként raktározódik el benne és később is sokat profitál ebből, amikor valóban tanulásra kerül a sor. 

Nem feltétlenül szükséges mindig egy adott napszakot erre szánni, de nagy könnyebbség és a gyermek számára is kiszámíthatóbb, ha pl. mindig délutáni alvás után tartunk kezdetben angolos perceket. Később ez az időszak nyújtható, hosszabbítható, ahogy mi magunk is egyre bátrabbak, magabiztosabbak leszünk és egyre több tapasztalatot szerzünk e téren. 

Én kezdetben próbáltam minden nap azonos időszakban tenni ezt, de viszonylag hamar áttértünk arra, hogy amikor eszünkbe jutott, akkor elénekeltünk egy-egy angol dalt, elszavaltunk egy mondókát, helytől függetlenül; otthon, játszótéren, boltban, kirándulás közben… Legkisebb lányom igen muzikális, tehát ő napjában többször is előszedi a tarsolyából az éppen aktuális dalokat, tehát könnyű hozzá csatlakozni.

Noémi nagyon szereti az állatokat, virágokat, konyhai tevékenységeket, tehát az ő esetében adott volt az állatok, évszakok, ünnepek témakörben dalok után nézni. 

És akkor néhány dal és mondóka, ami nálunk nagy kedvenc és sokszor előkerülnek:

Rain, Rain Go Away, 

Five Little Monkeys Jumping on the Bed,

Two Little Eyes to Look Around, 

Head, Shoulders, Knees and Toes,

If You’re Happy and You Know it Clap Your Hands,

Five Little Ducks

Élmény és a játékosság főként az előadás módban rejlik. Ha mi magunk is élvezzük magát a tevékenységet és élvezettek adjuk elő, ez hamar átragad a gyermekünkre. Minden dalnak megvan a maga koreográfiája, mutogatása, amit egyrészt meg is magyarázza, amit a dalban éneklünk, szavalunk, másrészt élvezetesebbé is teszi. 

Mert amit élvezettel tanulunk, azt nehezen felejtjük el, Mercier szavait idézve. Gyerekekkel végzett fejlesztések, tevékenységek fő mozgatórugója a játék kell, hogy legyen. 

 

Amennyiben érdekel a korai angol nyelvi fejlesztés és szeretnél közebbről megismerni egy ezen elvek mentén működő foglakozást, megismerni a fent említett dalok koreográfiáját,  szeretettel várlak egy bemutató órára. 

Baba mama angol 0-3 éves korig, ovis angol és kisiskolás angol foglalkozásaim Páty, Telki, Budajenő, Zsámbék területén elérhetőek.

Keress bizalommal

Laborczi Judit

Angol Kalauz foglalkozásvezető, Angol Kalauz FORCE alapítótag 

+36 20 53 1191 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás