Amióta gyerekek angol nyelvi tanításával foglalkozom, több, mint 15 éve, nekem az a legnehezebb a nyelvoktatásban, hogy későn kezdik el a közoktatásban. Annyira nehezen áll át az agyuk 10 éves kor után, hogy megtalálni a hozzájuk vezető utat hatalmas kihívás.

Nem csak a motiválhatóságuk sokkal alacsonyabb, de már az érdeklődési köreiket is nehéz szélesíteni, a tinédzserkori gátlások pedig plusz nehezítő tényezők ezen a területen. Még magánemberként is nehéz velük szót érteni, pláne intézményi környezetben. 

Igényük még nekik is van a játékra, de sajnos egyre inkább az online térben igyekeznének kiélni azt. Erre is van lehetőség, jól megszervezett-tervezett játékokkal, szabadulószobákkal, fejtörőkkel. 

Ami a felsőbb osztályokban az én esetemben még jól alkalmazható módszer az a KIP és a DFHT módszer, melyről rengeteg anyag található az interneten és az Élmény Suli programokkal dolgozó intézményeknél alkalmazzák, bármely tantárgyra. 

A motiválhatóság az alsóbb osztályokban (1-4.osztályig) nem akkora probléma, mint később. Úgy gondolom, ha egy jól felépített programmal haladunk, jelen esetben az Angol Kalauz programmal, akkor ezt a lendületet meg lehetne őrizni a nagyobbaknál is, mert folyamatos a sikerélmény és a tudásból eredő magabiztosság is.

Ami alapvetően nagy problémát okoz, az a tanulók különböző szociális háttere. Ez a közoktatási intézményekben sokkal szembetűnőbb megoldandó gond, mint egy magánfoglalkozáson, ahol relatíve – családi háttér tekintetében – homogén csoporttal dolgozunk. A családi háttér egy olyan kiinduló pont, ahonnan a gyerekek már „kész” sémákkal, anyaggal érkeznek, akár az értékrendet, akár a motivációt, akár a jövőképet, de akár csak az egyszerű anyanyelvi szókincset nézem. Na ezzel nehéz dolgozni úgy, hogy minden gyerek érdeklődését egyformán fent lehessen tartani és még eredményt is érjünk el.

Van szerencsém a saját, elsős osztályomban alkalmazni az Angol Kalauz programot. 1 hónapig teljes létszámú 21 fővel csináltuk. Nagyon nehéz, de tanulságos időszak volt. Minden résztvevő élvezte, de az előkészítés sokkal több időt igényelt és a nagy létszám miatt az órákon eltervezett feladatokból nem minden valósult meg, szimplán azért, mert volt egy alapzaj, amit nehéz kordában tartani, pláne, ha jól is érzik magukat. 

A következő hónapban is mindenki részt vesz a foglalkozásokon, de már csoportbontásban: van A hét és B hét. Nem képességek szerint szedtem szét a csoportot, hanem szigorúan névsor szerint. Az egyik héten az egyik csoport kézműveskedik, míg a többiek hozzám jönnek angolra, következő héten csere. Így mindenki részt vesz a foglalkozáson is, csak egy témakört kétszer kell feldolgoznom, viszont így sokkal könnyedebb az óra és nincs fegyelmezési gond, függetlenül attól, hogy vannak a csoportjaimban SNI-s, BTMN-es, tanulási nehézségekkel küzdő, logopédiai segítségre szoruló tanulók is. Ezeket a tulajdonságaikat csak és kizárólag a viselkedésük miértje miatt szoktam figyelembe venni, egyéb esetekben nem is lehet észrevenni a különbséget. 

Szeretik a zenét, a mozgást és a kézműveskedést, ezért sok angol foglalkozásra terveztem be valamilyen finommotorikát fejlesztő art&craft szekciót, hogy a munkájuknak produktuma is legyen, ilyenkor gyakorlatilag rajz vagy technika órát valósítok meg angol nyelven. 

Ami nehezen megy nekik, hogy megszokják, hogy akkor ott csak angolul beszélek, de nagyon élvezik, mikor túlgesztikulálva, szinte táncolva pantomimesként magyarázom el, amit szeretnék. Itt lép életbe az, hogy mennyire fontos az auditív ingerek mellett a rengeteg vizuális inger, a szemléltetés.  

Tehát ahhoz, hogy minden gyereknek, fejlettségtől és szociális háttértől függetlenül élvezhető és szórakoztató foglalkozást tudjak tartani, amin szívesen vesznek részt, ahhoz rengeteg előkészület kell és mindig kell, hogy legyen pót-pót feladat vagy „b” terv, hogy a gyerekek aznapi hangulatához a legjobban tudjunk alkalmazkodni. 

Úgy vélem az érdeklődés fenntartása és a folyamatos motiváció megtartása a legnagyobb kihívás a nyelvoktatás során.

A további felmerülő akadályokról és azok megoldásáról egy későbbi posztban fogok írni és szívesen veszek bármilyen kérdést akár ebben a témában, akár más, a foglalkozásokat, oktatást illetően. 

Keressetek bizalommal az alábbi elérhetőségeken!

 

Battáné Czigány Nikolett

Angol Kalauz foglalkozásvezető, Angol Kalauz Force alapítótag

Örkény, Pest megye

06302844467

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás