Posztomban ezúttal az emlékezet fejlesztésére ajánlok öt, egyszerűen kivitelezhető feladatot, amelyek könnyen beépíthetők az Angol Kalauz foglalkozásokba is.

 

  1. Hármasparancs

Három cselekvést mutatunk be, a gyerekeknek utánozniuk kell ezeket, az általunk bemutatott sorrendben. Angol foglalkozásainkon meg is nevezhetjük a bemutatott cselekvéseket. A gyakorlat felvezetéseként kitűnően alkalmazható például a Walking, walking című gyermekdal. Miután eljátszottuk, választhatunk a dalban szereplő cselekvések közül.

 

2. Mi hiányzik?

Remekül alkalmazható szókincs gyakorlásához is a következő feladat. Kiteszünk 8-10 tárgyat (kisebb gyerekek esetében kevesebb tárggyal játsszunk), angolul megnevezzük őket. Majd a gyerekek eltakarják a szemüket, mi pedig elveszünk egy tárgyat. A gyerekeknek ki kell találniuk, melyik tárgy tűnt el.

 

3. Papagájjáték

A szókincs gyakorlásához szintén alkalmas az úgynevezett papagájjáték. Felsorolunk 3-5 állatot, gyümölcsöt, járművet, stb., a gyerekeknek pedig abban a sorrendben kell elismételni a szavakat, ahogy hallották azokat.

 

4. Hangutánzás

Hangutánzó zajokat kell ismételni, például az állathangokat angolul.

 

5. Emlékszínezés

Ezzel a feladattal gyakorolhatjuk például a színeket és a formákat. A gyerekeknek különböző színű formákat mutatunk (kék szívet, piros kört, zöld négyzetet, stb.). Majd lefordítjuk a színes formákat, a gyerekeknek pedig emlékezetből ki kell színezniük az előttük lévő “üres” formákat.

 

 

Vinczéné Derdák Krisztina

Angol Kalauz foglalkozásvezető

Angol-német nyelvtanár

Facebook csoport:   

https://www.facebook.com/groups/653899715664169/?ref=share

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás