Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, amiért lehetőségem nyílt elvégezni Fürész-Mayernik Melinda mentorprogramját az Angol Kalauz programban. Sosem gondoltam volna az eddigi tanulmányaim alapján, hogy ennyire gyökeresen meg fog változni a gondolkodásom az angol nyelvtanítás területén.
Eddigi pályám során sokféle nyelvtanulóhoz volt szerencsém a kisiskolás diákoktól kezdve a nyelvvizsgára készülő tanulókon keresztül egészen a szakmai angolra gyúró dolgozócsoportokig.
Minden területen ugyanazt tapasztaltam: nyögvenyelős erős küzdelmet, véget nem érő aggódást és szorongást a teljesítménykényszer miatt.
Mindig is éreztem, hogy valahol félresiklik a hazai nyelvtanítás, de nem tudtam megfogalmazni a probléma gyökerét, egészen addig, míg nem sodorta az élet az utamba Melindát.
Amikor a gyermekeim megszülettek, már akkor tudtam, hogy nem szeretném, ha az iskolában találkoznának először az angollal, de azt is tudtam, hogy az általam ismert módszerek nem elég hatékonyak ahhoz, hogy már pici korukban elkezdjem velük az angol. Maradtak a videók, mesék, internetes csatornák, de végig éreztem, hogy túl passzív, nem elég hatékony, nem életszerű.
Ahogy Melinda kezei alatt alakultam, úgy vált egyre világosabbá a kép és tisztázódott, hogy a korai kritikus szakasz a kulcs. Amikor még a gyermek agya egy szivacs és issza a tudást, az újat.
Ez a program pont erre épül és én is ezt szeretném felépíteni a gyerekeimben, a tanulóimban. Minél előbb megismertetni velük az angolt, hogy érezzék, tapasztalják, hogy ez nem egy mumus. Hogy a nyelvérzék, mint ahogy a közhiedelem tartja, nem akadály, hanem lehetőség, amit építeni kell.
Az első ovis angol csoportommal, úgy érzem, nagy sikereket értem el, pedig mind képességet, mind hátteret és korcsoportot tekintve nagyon különbözőek voltak, ám ezzel a programmal ezek a különbségek elsimultak. A gyerekek végig motiváltak, tevékenyek voltak és még a késő délutáni időpontok ellenére is végig pörögték a foglalkozásokat.
Idéntől óriási lehetőéget kaptam. Az iskola, ahol dolgozom egy nyitott szellemiségű intézmény, így engedélyt kaptam, hogy az Angol Kalauz programot tanórai keretek között kísérleti jelleggel elkezdjem és a majdani tapasztalatoktól függ a folytatás. Biztos vagyok a végkimenetelben és nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy az iskola az Angol Kalauz program végleges partneriskolája lesz.
A szülőkkel folytatott beszélgetéseimre alapozva elmondhatom, hogy egy nagyon támogató közösség áll mögöttem és végtelenül nyitottak erre az új lehetőségre, mert már ők is felismerték az angol nyelv fontosságát.
A jövőbe tekintve azt szeretném, ha minél több kolléga és intézmény kapcsolódna ehhez a programhoz legyen szó állami intézményről, magánoktatásról vagy a nyelvátadás bármely formájáról.
Természetesen az ovisangolt folytatom tovább új csoporttal és idén ősztől már kisiskolás foglalkozást is tartok azoknak a gyerekeknek, akiknek az iskolájában/csoportjában nincs vagy nagyon kevés a lehetőség az idegen nyelv tanulására.
Battáné Czigány Nikolett
Angol Kalauz foglalkozásvezető, FORCE alapítótag