Mielőtt kisgyermekkori nyelvoktatással kezdtem foglalkozni magántanárként sok-sok tinédzsert és felnőttet készítettem fel valamilyen nagy nyelvi próbatételre, legyen az egy érettségi vagy nyelvvizsga. A nyelvtanulás ezekben a helyzetekben rettentő stresszes, produktum-orientált tevékenység. A tanulók nagy része emellett rengeteg gátlással rendelkezik. Félnek megszólalni, mondván úgyis rossz a kiejtésük, helytelenül fogalmazzák meg a mondatokat, vagy úgy érzik, nem tudják azt kifejezni, amit anyanyelvükön szeretnének. A sorozatos kudarcok, amelyekkel találkoznak, feszültté teszik őket. Tanárként rengeteg energiát fektettem ezeknek a gátlásoknak és feszültségeknek a feloldásába. Ez gyakorlatilag az alap, amelyre aztán elkezdhetjük felépíteni a nyelvi tanulmányokat. Amíg nem nyílik meg a tanuló, nem szerez elég önbizalmat, nagyon nehéz eredményeket elérni. Mindig azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet ebből az ördögi körből kitörni.
A mostani felnőttek többsége vagy nem is tanult idegen nyelvet gyermekkorában, vagy felső tagozatban heti 1 órában ismerkedett egy nyelvvel, vagy a legjobb esetben is nagy osztálylétszámú csoportokban tanulta a nyelvet 3. osztálytól. Az oktatás frontális jellegéből adódóan nem volt lehetőségük a megszólalásra, a tanítás fókusza főként a nyelvtani elemeken és azok magyar nyelvű magyarázatán volt. Idegen nyelven tartott idegen nyelvi órákról szó sem volt.
Ha a gyermek a korai szenzitív periódusban, azaz 2 és 5 éves kora között találkozik az idegen nyelvvel, az számára egy ismert helyzet lesz. Idővel természetessé válik, hogy idegen nyelvi környezetben tölt rendszeresen időt. Megismeri a hangzókészletét, dallamát, az életkorának megfelelő szókincset. Énekel, mondókázik, körjátékot játszik idegen nyelvű környezetben – kacag, mozog, jól érzi magát. Ezek a korai jó élmények és egyben emlékek meghatározóak lesznek számára egész további élete során.
Úgy hiszem, a gátlásokkal teli nyelvtanulás problémájára a megoldás a kisgyermekkori nyelvelsajátítás.
Amikor egy gyermek az anyanyelvét tanulja, édesanya éneke, ringatása, mondókái segítik a nyelvi fejlődésben. Utánozza anyanyelvének hangzását, a nyelv ritmusát elsajátítja a gyermekdalok és mondókák által. Külföldön, ahol gyakrabban fordul elő multinacionális környezet, az anyanyelvű gyerekek is gyakrabban találkoznak idegen nyelven beszélő pajtásokkal. És a gyerekek olyan csodásak, így is megértik egymást! Figyelik egymás mozdulatait, gesztusait, mimikáját és olvasnak egymás jelzéseiben.
Ugyanezt teszi a gyermek a kiscsoportos Angol Kalauz foglalkozás során is. A foglalkozásvezető – aki kizárólag angol nyelven beszél a gyerekekhez – mindent elkövet, hogy testbeszédével, bábjelenetekkel, képkártyákkal, játékokkal elősegítse a megértést. A gyerekek aktív résztvevői ennek a folyamatnak, rengeteg kognitív képességük fejlődik útközben. A foglalkozás során az élménypedagógia módszereivel intenzív idegen nyelvi élményekben van része a gyermekeknek. Rengeteg pozitív megerősítést kapnak. Ezek a korai élmények teljesen más úton indítják el őket az idegennyelv-tanulásban. Mire az iskolában a hagyományos tantárgyi keretek közé szorulva elérnek egy nagy létszámú angolórára, már stabil alapszókinccsel rendelkeznek, alapkérdésekre tudnak bátran válaszolni, a mondókákból, gyerekdalokból észrevétlen elsajátítottak mondatfordulatokat, a helyes kiejtést és ami a legfontosabb belső motivációval rendelkeznek. Ezek a gyermekek már nem szorongva tanulják majd az idegen nyelvet, hanem emlékezve a jó élményekre, dalokra, mondókákra ÖNBIZALOMMAL TELVE.
Minden egyes órámon ezért dolgozom, hogy hozzásegítsem kis tanítványaimat a gátlásoktól és feszültségektől mentes nyelvelsajátításhoz.
Hajdu Anita,
Angol Kalauz foglalkozásvezető és módszertani oktató, FORCE alapítótag
Foglalkozásait Győrben és Tét környékén tartja.
Elérhetőségek:
Tel: +36 70 455 50 32
E-mail: hajdu.anita@angolkalauz.hu