Minden hónapra egy angolos kihívás! – novemberi összeállítás

2016-ban az Angol Kalauz letölthető naptárához egy játék is kapcsolódik, mely a Minden hónapra egy angolos kihívás nevet viseli! A kihívás lényege, hogy a naptárban az adott hónaphoz tartozó kihívást teljesítők –  köszönhetően a vállalkozó Anyuka, júniusban Apuka ismerőseimnek, akik a korai nyelvoktatás ügye mellé álltak – egy sorsoláson vesznek részt a hónap végén, amivel értékes nyereményeket zsebelhetnek be az együtt töltött angolos játékidőn kívül! 🙂 Ezen kívül pedig, ha a 12 feladatból 7 kihívást teljesítenek, akkor az év végi nagy sorsoláson is esélyesek a nyereményekre!

NOvember hónapban Hálaadás ünnepéhez köthető mondókás videót küldhettek el a gyerekek a kihívásra!

Szeretném Nektek bemutatni egy csokorban a lelkes októberi Anyukákat és gyerekeket, akik időt és energiát szántak arra, hogy megörökítsék csemetéiket és elküldték nekem a  fotókat, videókat!

Természetesen ha most valami miatt nem jutott idő a felvételre vagy a színezésre, akkor sem kell rosszul érezned magad! Örömhír, hogy december végéig visszamenőleg is teljesíthetitek a kihívásokat és ha elkülditek nekem, akkor az év végi nagy sorsoláson is részt vehettek! 🙂

Fogadjátok szeretettel a novemberi nevezőket:

Nikolett és kislánya Betti, valamint a Nagymama is részt vett a „feladatban”:

Köszönöm szépen Brigitta videóját, aki a 6 éves Gréta Lilien mondókáját küldte el nekem:

 A 4 éves Bence előadásában hallhatjuk a Mom is in the Kitchen mondókát:

Szilvi ismét megörvendeztetett Glenda videójával:

Judit anyukája is elküldte Martin előadásában a novemberi mondókát:

Szilviék pedig videó hiányában kreatívan feltalálták magukat. A Tappancs magazin színezőjét készítették el 🙂

Örülök, hogy ismét ilyen szép számmal vettetek részt a kihívásban, kitartóan és lelkesen angoloztok otthon! Köszönöm szépen a sok kedves levelet és a beszámolókat az otthoni angolozásotokról! <3

Ha a decemberi kihívásról nem szeretnél lemaradni, akkor töltsd le az Angol Kalauz 2016-os naptárát, amelyben megtalálod a decemberi feladatot!

Vidám angolozást!

Have fun! 🙂

Melinda illetve Míra & Balázs

Köszönöm szépen a szülőknek a videók közzétételéhez való hozzájárulást, hogy mások is megismerjék a vidám angolos pillanataitokat! A fenti anyagok a család saját videói, a közléshez hozzájárulásukat adták.

Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda

Angol Kalauz program alapítója

Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.

Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:

www.facebook.com/angolkalauz

Do it in English! 


Nyelvhasználati kézikönyv óvodapedgógsoknak, tanítóknak, szülőknek

Gyurmázás, éneklés, papírhajtogatás, ollóhasználat, gyöngyfűzés, mozgás, bábozás szó- és kifejezéstára angolul

Exkluzív támogatás: Hogy soha ne érezd magad egyedül a kétnyelvű nevelésben, játékos angolozásban!


AZ ANGOL KALAUZ KLUBTAGSÁG ABBAN SEGÍT, HOGY GYERMEKE(I)D JÁTSZI KÖNNYEDSÉGGEL MÉGIS HATÉKONYAN, AZONNAL HASZNÁLHATÓ ÉS KIPRÓBÁLT SEGÉDANYAGOKKAL NEVELHESD KÉTNYELVŰEN!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás