Szent Patrik napja

Szent Patrik napja, Írország egyik védőszentjéhez kapcsolódóan az írek nemzeti ünnepe, amelyet minden év március 17-én ünnepelnek a világon mindenhol, akik írnek vallják magukat. A hagyomány szerint Szent Patrik ezen a napon halt meg (461-ben).

Szent Patrikról:

– Walesben született, de 16 éves korában kalózok elrabolták és Észak-Írországban tartották rabszolgaként, ahol juhokat őrzött. A legenda szerint a sorscsapás miatt tért meg Istenhez, s később ezért hirdette Jézust.

– Egy alkalommal, mikor beszédet tartott, mérges kígyók támadták meg, és a legenda szerint a Jézustól kapott botjával az óceánba üldözte őket. Ezért nincsenek kígyók Írországban.

– A szentháromság magyarázatát a lóherével szemléltette: ez a zöld szín gyökere is. A háromlevelű lóhere a shamrock. (A négylevelű lóhere a clover.)

Az ünneplés főként az ír kultúra köré épül, amikor a zöld szín és az ír szimbólumok (lóhere, szivárvány, kobold) kelnek életre. Fesztiválokat, felvonulásokat rendeznek és sok sört isznak. 🙂

A zöld szín több formában is megjelenhet:

– zöldre színezik a folyókat

– zöldre színezik a vizet és a sört a kocsmákban

– zöldre festik az utakat

– zöld világítást kapnak az utcák

– zöld víz folyhat a szökőkútból

A zöld szín megjelenhet másként is, például ekkor ültetik a borsót.

Az ír legendák közé tartozik még a leprechaun története is.

A legenda szerint az ír koboldok (ír nevük: leprechaun) az erdőkben élnek és igyekeznek az emberek elől elbújni. A koboldok őrzik az ősi kincset, amit fazekakban, üstökben rejtegetnek. Ha követjük a szivárványt és a tövében rájuk találunk, akkor szerencsések vagyunk, mert aranyat adnak nekünk.

Hagyományos ír ételek, amelyek ehhez a naphoz köthetők:

corned beef                       besózott marhahús

corned cabbage              besózott káposzta

coffee                                kávé

soda bread                      szódakenyér

potatoes                          burgonya

shepherd’s pie               pásztorpite (recept)

Szókincs:

Írország                             Ireland

Szent Patrik                      Saint Patrick

háromlevelű lóhere       shamrock

lóhere                               clover

üst                                     pot

arany                               gold

szivárvány                     rainbow

kobold                             leprechaun

szerencse                       luck

patkó                              horseshoe

Az alábbi oldalon érdekes videókat, tradíciókat nézhetsz meg Szent Patrik nappal kapcsolatban:

>>> www.history.com

A Szent Patrik napi fesztivállal kapcsolatos honlapokon megnézheted a képeket, eseményeket:

>>> www.stpatricksfestival.ie/parade

>>> www.st-patricks-day.com

Kép forrása: www.freedigitalphotos.net (Rattikankeawpun)

Fürész-Mayernik Melinda

Fürész-Mayernik Melinda

Angol Kalauz program alapítója

Az Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelési program alapítója, a módszertan kidolgozója és az angolkalauz.hu cikkeinek és oktatóanyagainak szerzője Fürész-Mayernik Melinda. Két kisgyermekét neveli magyarul és angolul, a játékos angol nyelvi fejlesztéshez nyújt segédanyagokat kisgyermekes szülőknek és pedagógusoknak. 2008 óta foglalkozik gyerekekkel (matemaitka-angol szakos tanító), szakértői cikkeit megtalálod szülőknek és pedagógusoknak szánt online és print magazinokban, találkozhattál a nevével rádióban és televízióban is. Programját az ország több óvodájában alkalmazzák, foglalkozásvezetői erősítik a csapatot, melynek küldetése, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a játszva angolozás élményét, hogy később szívesen és gátlások nélkül beszéljenek angolul. Módszertani-gyakorlati könyveit az ország több óvó- és tanítóképzőjén ajánlott kiadványként tartják számon.

Keresd a játékos angolozáshoz, kétnyelvű neveléshez kapcsolódó napi tippeket a Facebook oldalon is:

www.facebook.com/angolkalauz

Mondókázz gyermekeddel angolul!


Az Angol kalauz a mondókák világába című könyv segít! Több, mint 300 angol nyelvű mondóka és gyermekdal az eljátszásukhoz szükséges magyar nyelvű gyakorlati  tanácsokkal! A British Council Családi angol programja és Vida Ágnes (Kismamablog) ajánlásával!

Exkluzív támogatás: Hogy soha ne érezd magad egyedül a kétnyelvű nevelésben, játékos angolozásban!


AZ ANGOL KALAUZ KLUBTAGSÁG ABBAN SEGÍT, HOGY GYERMEKE(I)D JÁTSZI KÖNNYEDSÉGGEL MÉGIS HATÉKONYAN, AZONNAL HASZNÁLHATÓ ÉS KIPRÓBÁLT SEGÉDANYAGOKKAL NEVELHESD KÉTNYELVŰEN!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: https://angolkalauz.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás