Egy kedves barátnőm megkért, hogy a nyáron foglalkozzak a kisfiával angolul, mivel iskolát váltottak, s eddig németet tanult, most pedig az angol lett a fő nyelve a suliban. Néhány alapdolgot szükséges átismételni az évkezdésig, hogy legyen mire építkezniük. Szerencsére az iskolai angoltanára elküldött minden anyagot, így tudom, hogy mit kell nyáron gyakorolnunk. Nem szeretném semmiképpen elvenni az idejét a pihenésről és a játékról, így mindenképpen olyan gyakorlatokat állítottam össze, amik játszva fejlesztik a kisfiú angol nyelvi képességeit. Megosztom ezeket Veletek is, hogy ha bárkinek kedve támad otthon a sulis gyerkőccel gyakorolni, akár csak szinten tartás végett vagy mókából, akkor itt legyen a segítség. 🙂

Mivel tudom, hogy imád kosárlabdázni, így az első foglalkozást mindjárt e téma köré építettem fel. 🙂 Nagyon fontos, hogy minden kisgyereknek a saját érdeklődési körére építsünk, mert így sokkal könnyebben rögzülnek a dolgok, s az egész nem lesz tanulás szagú. Otthon egyébként a kisfiú azt mondta az első alkalom után, hogy úgy érezte nem is tanultunk, hanem játszottunk. Ez volt a célom. 🙂 A színek játékos gyakorlása volt az első alkalom fő feladata, ehhez készítettem egy egyszerű memóriajátékot, amivel át tudjuk ismételni az alapszíneket angolul.

Színek játékos gyakorlása – letölthető memórialapokkal

A letölthető memóriajáték amilyen egyszerű, olyan sokrétűen alkalmazható. Megszerkesztettem a kosárlabdákból a kis kártyákat, s mindegyik alá odaírtam egy-egy angol szín nevét. Az első “feladat” az volt, hogy színezze ki a labdákat a megfelelő színűre. Bár a színezés egy 11 éves fiúnak nem a kedvence, ezt is szívesen csinálta. 🙂 Miután kiszíneztük és kivágtuk a kártyákat, következhetett a játék. A memóriajáték szabálya nagyon egyszerű, párokat kell találni, az nyer, aki többet gyűjt. “Nehezítésképpen” angolul is meg kellett nevezni a színeket, amiket felhúztunk, illetve egy-egy olyan dolog nevét mondani, ami a természetben a kártyán szereplő színnel előfordul.

A letölthető memórialapokat itt találod:

>>> Basketball memory

 

Jó szórakozást! Have fun! 🙂

Még több iskolakezdéshez kapcsolódó játékos anyagot találsz az Angol Kalauz online Back to school csomagjaiban!  (Kattints a képre és nézd meg őket közelebbről!) 

>>> www.angolkalauz.hu/sulivaro

 

 

Share

Comments

comments

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. A weboldal további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ az adatkezelésről: http://angolkalauz.hu/adatkezelesi-nyilatkozat/

Bezárás